A kíváncsi olvasó most biztos, hogy eltöpreng, egy-két másodperc erejéig:-hisz hogyan lehet egy séta rémes? A válaszra egyik jól ismert barátom csak röviden annyit felelne hát így. Na de most, ne az Ő szavait idézzük, hanem vágjunk bele a közepébe.
A barátnőmmel gyakran szoktunk csinálni csak olyan spontán sétákat. Főleg akkor mikor nálam betelik a pohár és ilyenkor jó alaposan ki tudom magamat beszélni. Így történt ma is. Gyors léptekkel kiszáguldoztam BT-re ahol találkoztunk aztán már kezdőthetet is a tracs party. Egy jó bevált helyre szoktunk menni KKT-re, ahol már meg is jelöltünk magunknak egy padot. Nem, nem úgy, ahogy az álloatok szokták a vizeletükkel-mi csak egy kis vandálságot követtünk el-belevéstem a nevemet egy kulccsal. A hely varázsa abban rejlett, hogy ide járt az a fiú is iskolába, akiről más olvashattál(A mi lett volna ha..blogomban is). Szoval ide szoktunk lejönni egy békés nyárfa alatti padra letelepedni. Körülöttünk mosolygó emberek, játszó gyerekek...ettől már meg lehet nyugotni. Szokás szerint arról a bizonyos hímnemű lényről meséltem mint mindig:ezuttal minden áron meg akartam győzni R-t, hogy már kiábrándultam az illetőből. Mivel tudtuk az címét egy internetes rendszernek köszönhetően(ahol állandóan azon parázok, hogy Ő látja, hogy az Ő profilját nézegetem állandóan)elhatáruztunk megnézzük.
Tehát mondanom sem kell, hogy rábeszélt a barátnőm, menjünk el arra fele sétálni. Nagy nehezem rábeszélt-különben is mi bajom lehetne, hisz már kiábrándultam belőle!!! Ahogy közeledtünk a rettegett utca fele egyenes arányoságban nőtt a paranoniám is. Főleg akkor mikor átment előttünk egy fekete macska is... Itt már ért engem szerencsétlenség, és hogy most semmi féle meglepetés ne érjen terveket dolgoztam ki, minden eshetőségre... Vészesen közeledtünk a háza felé, amit már annyiszor elképzeltem, csak úgy unalmamban. A fantáziámban már be is rendeztem az egészet az Ő stílusának megfelelően. Aztán az utcát egyszer csak megszakította egy terecske. Itt muszáj volt leülnöm, erőt gyűjtenem. Remegett a kezem, azt hittem kiesik a kezemből az ásványvizes palack. Inni is alig bírtam belőle.
Hosszas szenvedés után felálltunk és folytattuk felfedező utunkat. 12, 13, 14 és 16! Na de kihagyták a 15!!!!!!!!!! Próbáltam természetesen beszélgetni a barátnőmmel, olyan halkan(hogy senki meg ne hallja)ahogy csak tudtunk. A szent utcában tilos hangosan beszélni. Kiértünk az utca végére. Petőfi utca. Elhagytuk! Nem is láttam! Hihetetlen de kényszer hajtott, hogy visszaforduljunk. Ismét elkezdten számolgatni 16... Majd a barátnőm szúrta ki az Ő házát. Hogy milyen más ház, mint amit Én már annyira elképzeltem.
Mintha valaki hirtelen letépte volna rólam a rózsaszínű szeművegemet. Ez a ház nem éppen egy kis, takaros házacska volt diófákkal a kertben...hanem egy teljesen átlagos nagy családi ház. Vajon az a sok jó tulajdonság is amit még Hozzá költöttem azt is csak a rózsaszín szeművegemnek köszönhetem!?
